Kamikaze gyerekek

Mielőtt szavamat felejteném: mindannyiunk örömére megszületett Botondka. Kicsit sietett, alig 35 hetet lakott Bogi pocakjában, de hálistennek minden a legnagyobb rendben van. 2800 gr, 52 cm, de olyan hangja van, hogy ajajj (hallottam ma!). Vicces, hogy ilyen cím alatt írok erről is, de kicsit találó. 🙂

Persze a Babszem-fiúkat értettem a cím alatt.  Sokáig úgy tűnt ugyanis, Balázska annyira nyugodt, hogy nem fog soha kárt tenni magában. Tény, hogy ezerszer türelmesebb, mint Ákos ebben a korban. A formakirakóval elég sokáig eljátszik, nem idegeskedik, ha nem sikerül egyből, és ha egy lyukon bement valami, abba a lyukba szép sorra az összes formát megpróbálja begyömöszölni. Ha csak egy forma van, észbe tartja, melyik lyukba talál, és képes hússzor egymás után betenni…

Na, de nem volt jól a héten sem. Láz, köhögés, taknyolás… Hörgöcskegyulladás volt a diagnózis. Adrenalinos aeroszol, cseppek, porok, bogyók. Ja, és enyhe hasmenés, ami ma tetőzött, véres volt a széklete (neki ez az első ilyen), de mivel csak egy széklet volt, még nem pánikolok.

Beszerzett viszont egy csúnya aftát, s nem is vettem észre azonnal, mert legcsúnyább a nyelve alsó része… Tegnap délután, éjjel és ma délelőtt szinte mást se csinált, csak sírt. Jó, alvászünetekkel… De akkor is borzalmas hallgatni egy kicsi vigasztalhatatlan, visító sírását. Nagyon fájhatott. Nem evett, inni is alig ivott, a házipatikában található tinktúrák és cseppek nem hatottak.  A háziorvosunk ismét eltalálta a megfeleő homeopátiás szert, negyed órával az adminisztrálás után már nem sírt. Enni viszont nem volt hajlandó csak a zsibbasztóval feljavított rózsaméz után, és persze a fájdalom enyhülése (megszűnése?) mellett a kalóriák is jobb kedvre derítették…

No, de térjek a címben sugallt jelenségre. A kifejezést Bogi aggatta Ákosra, találóan. Sok betegsége mellett Balázs múlt héten megütötte a szemét, a héten meg a homlokát. A kinyújtott nyelv jobb sarkában felsejlik a fehéres afta is. Hát így nézünk ki.

Immunrendszeri krakk

Valami ilyesmi lehet. Ákost is, Balázst is antibiotikumos kezelésre fogta a háziorvos. Ő, aki 2 év alatt egyszer írt fel ilyesmit… Mindig teákkal, gyógynövénykivonatokkal próbálkozik, néha homeopátiás szerekkel, csak azután gyógyszerekkel. És csak legvégső esetben antibiotikummal. Biztos vagyok benne, hogy megalapozott döntés volt részéről… És éppen ezért megijeszt.

Jó lenne tudni, hol tévedtünk, mit kellett volna másképpen csinálni, hogy ne jussunk ide: ákosnak féloldali tüdőgyulladása van, Balázsnak kezdődő gennyes torokgyulladása. De Ákos egész múlt héten itthon volt, mert köhögött, kicsi láza is volt. Semmi komolyra nem gyanakodtunk. S lám, mégis szövődménye lett az egyszerű virózisnak… Balázska azelőtt volt megfázva, taknyolt, köhécselt, de lázmentes volt. Nem is hasonlított egymásra a két tünetegyüttes, ezért nem hinném, hogy vírusokkal ping-pongoznánk (mi is köhögünk-taknyolunk-torkot fájlalunk közbe-közbe, 1-2-3 napig, ez tény).  És gyerektársaságban sem nagyon voltunk (pedig hajaj, nagy buli volt az Életfa 5 éves szülinapján!)… A C-vitamint is igyekeztem pótolni, citromos teát ittak, Ákos elrágcsált egy-egy propoliszos C-vitamint is. Ja, és az sem semmi, hogy jó kedvük van, esznek, isznak… Talán Balázs ma a megszokottnál nyűgösebb volt, de még mindig nem tűnik nagybetegnek.

Hát így. Újabb hét szobafogság. Dél körül persze ki lehet majd menni egy-egy rövid sétára, ha szép idő van, de azért a napi fél/egy óra nagyon kevés ahhoz, hogy levezessék az energiájukat. Csak abban bízom, hogy nem így lesz majd egész télen…

Balázs első születésnapja

Azt hittem, nem fogok meghatódni. Hogy nem lesz akkora szenzáció, mint Ákos első születésnapja. Tévedtem. Egész nap egy kettős érzés munkált bennem: jaj de jó, hogy ezt is megértük, né, milyen nagy, egészséges, ügyes, szép, stb vs.  jaj de kár, hogy nincs már kisbabám, lassan ő is ellök, ha meg akarom puszilni, egy-egy tárgy már érdekesebb, megkaparintani az ismeretlent izgalmasabb, mint anya meleg ölelése, stb.

Hát így. Burrog az autókkal, a telefonokat a füléhez (pontosabban tarkójához) tartja és “beszél”, inti és mondja, hogy tá-ttá (=táj-táj)… Tüneményes. A mi kicsi fiunk.

Kibontottuk a naaagy dobozt és összeszereltük a keresztelőre kapott autót. Nagyon menők, ugye. Ezt a képet melllékelem szívesen, mert a tortás képeken rajta van a kapocs. Sajnos nem sikerült tökéletesre, de nagyon finom volt így is: áfonyaszószos joghurttorta (egy réteg keksz, összenyomkodva kicsi vajjal és kicsi kompótlével, egy réteg joghurttorta ananásszal, és a szósz, ami a tervek szerint a harmadik réteg lett volna: áfonyás tejszínhab, benne két tasak zselatinnal).

Varratok

Ákosnak most már négy van. A sérvműtéttel két vágás és hat öltés jár, a fitymaszűkület a harmadik, a negyedik pedig, alig 2 és fél héttel a dupla műtét után, a fején három öltés. Részletek következnek.

A sérvet már több, mint egy éve diagnosztizálták, amikor a fitymaszűkületet akartam megnézetni egy szakorvossal. A gyerekpoliklinikáról F.B. doktorhoz küldtek, mondván, ő a szaki.  Ő is jóváhagyta a kolléga diagnózisát: ágyéksérv (hernie inghinala), műteni kell. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy borítékkal mentem, benne egy magánrendelőben szokásos konzultáció tarifájának megfelelő összeg. Reméltem, hogy alaposabban elbeszélgetünk, hogy megtudom mivel jár a műtét, mennyire fontos kicsi korban túlesni rajta, meddig lehet/szabad várni, stb. Mégsem így történt, mert a doki zsebre vágta a borítékost és a szó szoros értelmében egy másik ajtón ment ki, köszönés nélkül. Nagyon meglepődtem, s mérges is lettem magamra. 7 hónapos terhesen nem akartam a kórházban rostokolni napokig, ha nem muszáj. Hát saját felelősségünkre úgy döntöttünk, várunk addig, amig Balázs is akkora lesz, hogy egy-két éjszaka hiányozhatok mellőle (az apukás alternatívát nem fogadták, nem fogadják el).  Vagy ha sürgőssé válik a műtét, akkor megoldjuk…

Hálistennek eseménytelenül telt el egy év, legalábbis a fityma+sérv kapcsán. Annyi mégis történt, hogy Ákos elkezdett játszani a fütyijével, és addig húzogatta, hogy úgy tűnt: nincs is baj. Na, de nyár végén rászántuk magunkat arra, hogy visszamenjünk a dokihoz. (Ha sikerült volna elmenni nagytatámhoz, talán még halogattam volna, de az a nyárvégi utazás elmaradt, mert belénk ütközött egy autó, szervízbe kellett vinni apa céges autóját, hosszú történet…)

Egy keddi nap kerestük meg a dokit. Csak rápillantott az elavult küldőpapírra, s mondta, hogy csütörtökön beutal. Ákost nem is vizsgálta meg. Gondoltam majd csütörtökön… Hát nem, akkor sem. Sőt, a gyermek semmit sem evett, mert senki sem szólt, hogy azokhoz az analízisekhez, amiket el kell végezzenek, nem szükséges éhgyomorra venni vért. Mindegy. Sokat vártunk, mindannyian éhesek, szomjasak és nyűgösek voltunk. Ákos jól bírta, de amikor végre beutaltak, és elküldtek a kórterembe, nagyon kiakadt a büdösségtől, meg attól, hogy nem is volt szabad ágy, ahová lecuccolhattunk volna. Hálistennek nem kellett ott maradni, mert kegyetlen lett volna az a pár nap: 6 babaágy volt csupán és két támlás szék…

Ennél a jelenetnél kezdődtek a 10 lejes figyelmességek. Minimum hatszor volt rá szükség, de lehet, hogy többször. Sztornoztam ezt az infót. És hajlamos vagyok minden mást szépen kiiktatni az emlékek közül, mert nem felemelő… Ez egy korrupt ország korrupt egészségügyi rendszere, amiben megtörténhet, hogy a legkiszolgáltatottabb betegeket, a gyereket sem látják el. Tudtam, hogy erre kell számítani, azt hittem fel vagyok rá készülve, de nem… Akkor borult el az agyam, amikor egy 10-12 éves lány mesélte, hogy ugyanaz az orvos, aki Ákost műtötte, még meg sem vizsgálta, pedig három napja be volt utalva. Egyedül, kísérő nélkül… S hogy az asszisztensnők elárulták neki, hogy ez így marad, amíg nem fizet az orvosnak. Kitől várt borítékot, uramatyám? Egy gyerektől???

Mi perkáltunk. De asszem nem eleget. Mert bár szombatra elvileg megígérte a kiutalót, vasárnap délelőtt 11-kor még sehol sem volt. Aztán összeszorítottam a fogam, és megkerestem, hiszen aznap Ákos születésnapja volt, szerettünk volna végre hazajönni. És persze lehetett. De ha nem megyek le, talán ottfelejt még „büntetésből” pár napra, mert kevés lehetett a pénz. Neki… Nekünk ennyi jutott. Altatónak nem is adtam végül. Túl sok kellett a nővéreknek, akik a kötést sem cserélték ki, míg nem kérted meg őket egy 10 lejest lobogtatva. És milyen megalázó volt, hogy kiröhögtek, amikor rácsodálkoztam a varratokra. Tudtam, hogy két műtét. De most sem értem, hogy a sérvhez miért kell két vágás és 6 öltés… Mindegy

Aztán Ákos betörte a fejét. Az óvodában felmosták a vécét, szaladt, megcsúszott, beütötte a fejét az ajtóba, ömlött a vér, telefonáltak, hogy menjek, taxi, sürgősség, újabb 3 öltés. Gyermek üvöltött, amikor felismerte a kórházat, hogy oda nem megy be, nem akar ott aludni. De egy kedves, fiatal orvosnő volt az ügyeletes, hamar összefércelte. Nem volt nálam elég pénz, neki szívesen adtam volna. Aztán mikor ki kellett venni a szálakat, akkor már megint nem úgy álltunk, pedig jó lett volna adni, mert még mindig kedves volt, válaszolt minden kérdésemre, és küldőpapír nélkül is megvizsgálta Ákos lúdtalpát (van, kellene hordja a betétet). Boríték és plusz figyelmesség nélkül is kedves volt, segített. Azt hiszem, a szülészeten szerzett tapasztalat minden kórházra érvényes: a fiatal káderek még lelkesek, bennük a lendület, az érdeklődés, nem lombozta le őket a mostoha környezet (írtó lehangoló a gyermekkórház is) és nem a fehér borítékba rejtett hálapénz reményében segítenek, hanem hivatástudatból.

Sokminden kimaradt ebből az amúgy is hosszú beszámolóból. Nagyon remélem, hogy nem kerülünk hasonló helyzetbe, helyzetekbe Balázzsal is. S ha igen, ezt a dokit jó lenne elkerülni.