Az élet cumi nélkül

Tegnapelőtt este megbeszéltük Anyával, hogy reggel odaadjuk a papapájnak a cumimat. És lőn… Tegnap reggel hatgatós közreműködésemmel egy darab cérnával a hintázó, feleselő játékpapagáj nyakába akasztottuk a legkedvesebb tumit.

A déli szundi előtt kerestem, nehezen ment az elalvás. Anyának jeleztem is, hogy lehet, hogy a kiságyam mögött van egy tartalékcumi – ugyanis nagy előszeretettel dobtam be oda mindig, amikor semmi kedvem nem volt aludni. Csak érdekességképpen mondom el: tegnapig nem neveztem meg ezt a számomra nagyon kedves tárgyat, de most muszáj volt. Végül délben sikerült elaludni nélküle, este viszont egy óra sok-sok sírás után nyugodtam bele az elhamarkodott döntésbe.

Ma délben is nagy sírást rendeztem, de este már sokkal, de sokkal símábban ment minden. Kicsit szoptam a hüvelykujjam, aztán szépen elaludtam. Mint a nagyfiúk…

Szószedet reloaded

Lassan nem is lesz szükség szószedetre, mert elég egtértelműen fejezem ki magam. Ha Anya nem hajlandó a neve hallattára, majd az azt követő hablatyolásra (a nagyok nevezik így, amit nem értenek) bejönni a szobába, odamegyek hozzá, megfogom a kezét és berángatom a szobába. Lökdösni, tuszkolni is szoktam.

Vannak olyan szavaim, amelyek már teljesen azonosak a felnőttek által kiejtett szavakkal. Pl. teccik, tessék, nem!, nem-nem, cica, hasa, taknyi, lábi (Anya rühelli az ilyen kicsinyítőket, de nekem elnézi, mert magamtól találtam ki őket).

Vannak olyanok is, amelyekhez még kell a szószedet

bíííz - víz

pilipó – piritós

pipó- porszívó

pimpa – palacsinta

zsííí - ige: zúg (a porszívó vagy a habverő)

kilááá – király/ báb (az ördög és akirálylány is sokszor kilááá)

adomm - add ide

ebééé – ebéd

duda – pattogatott kukorica(eredete ez a mondóka:

Hej, Gyula, Gyula, Gyula,
szól a duda, duda, duda,
Pest, Buda, Buda, Buda,
pattogatott kukorica! )

totta – torta

Mondat: Apa, csüccs! (és mutatom, hogy hova kell leülnie)

A barátocskáim nevét megpróbálom megtanulni, de ez még nem megy nagyon jól. Boldizsárnak ma Bilibát mondtam, de ugyanezzel a megtisztelő névvel illettem Boriskát is. Áron következetesen Ádâmmmra sikeredik, Zolika kb. Olika, Ildi mámá mámmmá vagy Ilikó. Fog ez menni jobban is, úgy érzem!

Brassói és ünnepi beszámoló

Sok mesélnivalóm lenne. Ha valaki kérdez, hogy telt Brassóban, akkor (Anya segítségével) a legfontosabb részleteket el tudom mondani: Mama, Tata, cica. Ők jelentették a legnagyobb élményt. Távolról sem az Angyalka, a fenyőfa, az ajándékok… Persze minden volt, bőven. Kezdem az elején.

Autóval utaztunk arrafele, B. nagybátyám eljött értünk. Hóvihar, köd, sötét… minden kijutott nekünk. Az ügyet legjobb belátásom szerint támogattam: aludtam 1, majd még kb 2 órát. Az ébrenléti, nyújtózkodási, pelenkázási szünetben pedig seperc alatt összemaszatoltam magam: olyan mélyen hajtottam térdet a hónak, hogy mindkét réteg ruhám (nadrág+nadrágharisnya) átázott.  Éppen jókor, mert Anya úgyis meglátogatta E. barátnőjét és másfél hónapos fiacskáját, így mi is (a fiúk) felvonultunk tisztálkodni s babát látni. Engem nem akartak a közelébe engedni, mert alig 2 napja lábaltam ki egy torokfájásból, de végül én győztem, s a kíváncsiságom: megnéztem a pici emberkét (sajnos nem lehet vele még játszani, ugyhogy tovább nem is érdekelt a téma). A kis kék tengerész szvetterkét viszont szívesen hordom, köszönöm az E. és Z. angyalkájának!

Brassóban nagyon várt már Mama és Tata. Persze én rettentően megviselt voltam az utazás miatt (próbáljon csak valaki hosszú órákig bekötve ülni egy szűk ülésben), de egy kicsit így is játszhattunk. Az alvás viszont már nehéz feladat volt. Az ágyamat nem vittük, Anyával kellett megosztoznun egy kanapén (zavart, na, én egyedül szeretek aludni), ráadásul sokan voltunk kis helyen, valaki valahol mindig nyitott vagy csukott egy ajtót. Sokszor felébredtem, megpróbáltam elkúszni Anya mellől, az ágyról is legurultam volna, ha nem akadályoz a hálózsák (meg Anya)… A második éjszaka könyebb volt, a harmadik még könnyebb, de azért rendszerint 5-kor kértem már a tejcsimet.

Most nem sorolom el, mi mindent hozott az Angyalka. Tény, hogy sokmindent, sokfélét, de engem úgyis csak az ehető részük érdekelt (banán, narancs, mézesbáb a fán).

A nagy hidegek ellenére minden nap voltam kint. Szép nagy hó hullt, és Tata elővett és megtisztogatott egy régi szánkót. Kitűnő mulatság volt: le lehetett csúszni vele mindenféle dombocskán, de Apa is kitartóan húzott a havas járdákon, napokig. Először persze nem tudtam megtartani az egyensúlyom, le-legurultam, de aztán ez a része is ment, mint a karikacsapás. Utolsó nap Apával mégis elblicceltünk egy akrobata mutatványt, és a jég lehorzsolta az államról a bőrt, aznap még a szájam szélét is megharaptam kicsit, úgyhogy csatajeleket is hoztunk haza (persze semmi nyoma már a sebeknek).

esti szánkózás

Látogatóban is voltunk, több helyen. A programszervezésben szempont volt, hogy házi kedvencek vagy kisgyerekek legyenek, akikkel találkozhatom, játszhatom. Persze minden lehetséges számítógépet, laptopot, telefont kipróbáltam mindenhol… De Bizsut és Kormit zártam legjobban a szívembe: Biút lehetett kergetni az egész lakásban, Kormi pedig békésen tűrte, hogy hintáztassam, orrát, bajszát, farkát tanulmányozzam.

Visszafele vonattal jöttünk. Tibikéék negatív tapasztalata kicsit elrettentette Anyát, de azért muszáj volt nekivágjunk. Hálistennek mi jól utaztunk. Bár zsúfolt volt a vonat, én élveztem a sok bácsit nénit, azt, hogy be lehetett kukucsálni minden kupéba, a mozgó tájat is, bár alig lehetett kutyát, cicát látni. Kicsit aludtam is a babakocsiban, majd amikor a délutáni szundi reményében visszaparancsoltak, kicsit tiltakoztam, de végül beletörődtem sorsomba, és pisszenés nélkül utaztam még 2 órát (nem aludtam).

Itthon naaaaagyon jó volt! A legjobban a kicsi sárga szék viszonlátásának örültem. Brassóban is volt kisszék, de ott a hokedlik alkalmasabbak voltak a játszásra.

Azóta nagyjából arról szónak a napjaim, hogy eszem, alszom, kicsit mászkálok kint (ninccs olyan hideg, mint Brassóban, de kellemetlenebb), sokat játszom, látogatóba megyünk vagy hozzánk jönnek vizitelni (minden lehetséges alkalmat megragadok, hogy dudát, azaz pattogatott kukoricát kérjek Anyától). S persze olyan nap is volt, amikor csak hármasban lötyögtünk és pihentünk. Hiába, na, az ünnepeket ki kellett találni!

mai kép

A mai nap nagy híre az lett volna, hogy elaludtam cumi nélkül. Sajnos egy óra elteltével felébredtem, s nem aludtam vissza nélküle. Nem lesz könnyű ez a leszokás…