Mit olvasunk?

Ma is voltunk klubban. Egy szakállas, hosszú hajú bácsi, aki be sem mutatkozott, kicsit próbált muzsikáltatni minket: kongatunk egy réz tálacskát. Szépen szólt, az igaz, de az én fakalapácsom sokkal hangosabban zakatol itthon (annyira, hogy a szomszád néni fel szokott jönni, amikor játszom vele).
Előadás is volt, persze nem nekünk szólt, de hasznos volt, mert az anyukák megtudhatták, hogy mit meséljenek/ olvassanak a gyermekekenek. A meghívott, Emese néni, aki a Napsugár és a Szivárvány gyereklapokat szerkeszti sok hasznosat mesélt: hogy pici korban nagyon fontos a szemkontaktus, ezért inkább csak meséljenek nekünk anyukáink, apukáink… Aztán azt is, hogy a nyelv zeneisége (versikék, mondókák) fontos, hogy belopakodjon a fülünkbe. Kiderült, hogy a népmeséket különösen fontosnak tartja, mert többszáz vagy egy-két ezer év alatt csiszolódtak majdnem tökéletessé, de ha nekünk úgy tetzik, kicsit még változtathatunk rajta. A könyvillusztrációkról is szó volt: hogy mennyire fontos, hogy ne legyenek nagyon részletezőek, hogy mennyivel jobbak a sematikus, letisztult színvilágú rajzok, amit esetleg mi is “utánozhatunk”, de hogy néha jobb ha nem látunk képeket a meséhez, hogy a fantáziánkat is dolgoztassuk, hogy magunk képzeljük el a királylányt és a sárkányt…

Amíg az anyukák ezekre figyeltek, mi játszottunk. A legtöbb kispajtás élvezi a sok gyereket (aki nem, az visít – általában azért, mert nem tud megkaparíntani egy játékot vagy azért mert egy élelmesebb baba kiszedte a kezéből azt, amit ő matatott). Én egy ideig élvezem az ilyen huza-vonát, de elég hamar megunom, ha sok babával kell osztoznom a még több játékon. Inkább elmegyek egy olyan sarokba, ahol senki nincs, és ott rámolok. Az Uoviban, ahol a klubok vannak hétfőn, elérhető magasságban van sok játék. Ma leürítettem minimum 10 polcot. Hálistennek volt ott egy önkéntes lány, aki szépen tette vissza a játékokat és dobozokat, így mindig volt mit dolgozzak. Egy-egy kicsit persze játszom is, pl. autókkal vagy bármivel, aminek kereke van (pl. vannak játék babakocsik, mmm, nagyon jók, csak az összes kislánynak az kell). Aztán ha ezt is megelégelem, elindulok felfedező útra. Sajnos Anya vagy más felnőtt azonnal elállja az utamat vagy visszatérít, még mielőttmesszire jutnék. Persze muszáj ennek így lennie, de így is jó nekem ott… Ja, s még nem mondtam, hogy kedvenc pillanataim, amikor nassolni lehet: néha megkínálnak valami finommal – ma pl. körtét osztott Eszter anyukája, Matykó anyukájától egy kis banánt koldultam, Anya pedig elővette a kekszes dobozt, hogy nehogy szégyent hozzak a fejére kunyerálásommal. Na, ilyen a klub.

Hős vagyok

Legalábbis a homolkomon akkora var éktelenkedik, mint egy háborús hősnek. Tegnap orra estem a sétatéren, és hát pont ott volt ez a fránya kő, ami kilyukasztotta a homlokom. Ömlött a vér. Apa bepánikolt. Ettől én is. Aztán mindketten megnyugodtunk, és a kedves ruhatáros nénik a színházban (onnan szöktünk meg, keresztanya könyvbemutatója volt) kimosták és bekötözték a sebet. Már gyógyul.

Aztán most hirtelen megnőtt az egy négyzetméterre eső nagymamák száma. Kicsit fárasztó, mert úgy tűnik, mindegyik akar demonstrálni a másiknak, hogy milyen nagyszerűen foglalkoznak velem. Hangosak és éppen rám nem figyelnek. Anya pedig becsukja a szobája ajtaját. Dolgozik. Pedig tudom, hogy ott rajzfilm is van… Engedjenek be!

Úgy teszek, mintha

Anya nagyon meghatódott a legújabb játékomtól: úgy teszek, mintha bekapnám a játékautóra ragadt piszkot, és mondom is: Hamm! MIndezt többször egymás után, mintha kifogyhatatlan lenne az az ujjbegynyi nemtommi. É persze lesem a hatást. Ez már színház, mondja anya. Kár, hogy a felnőttek már nem tudnak ilyen őszintén játszani és mulatni egy egyszerű utánzási gesztuson. Ezt is anya mondja.

Nappali alvás

Mióta elkezdtem totyogó szemmel nézni a világot, a legnagyobb kínt a nappali alvás jelenti számomra. És anya számára is, aki néha másfél órát ült mellettem, hogy elaltasson.

Most sincs minden rendben, bár a suttogó néni tanácsait követve elértük, hogy nem tekintem büntetésnek, ha a kiságyban vagyok. Ehhez elég volt néhány játék. Na, de az alvás nem megy. Abban a korban lehetek, amiről Dr. Spock azt írja: ilyenkor egy alvás kevés, kettő már sok. Vagyis gyakran kihagyom a délelőtti vagy a délutáni alvást, de az az egy-másfél óra nem elég pihenés, estére nagyon nyűgös leszek. Az sem működik, hogy áttérjek a napi egy (déli) alvásra, mert a gyomrom még nem hajlandó követni a változásokat, az evések időpontját pl. nem nagyon lehet változtatni, mert ha pl. 12-kor elalszom, nem tudok sokat aludni, mert 1-kor van az ebédidő. 12-kor éppenséggel tudnék ebédelni, de olyankor már annyira fáradt vagyok, hogy ez sem megy… Szóval drukkoljatok: újabb változások előtt állunk, s még nem tudjuk, merre gurul ez a labda…