Eszem, eszem, eszem

A nagy hír, hogy ma már magam kanalaztam be az uzsonna felét a számba, balkézzel. Anya kicsit segített, mert a kiskanálra szedni a papit nem könnyű, de nna, akkor is, majdnem egyedül eszem. Reméljük hamarosan lesz videódokumentáció is az új készségről.

Anya kicsit aggódik, mert úgy tűnik, minden baba megnyúlt a nyáron, de én inkább csak híztam. Az az igazság, hogy sokat eszem. Ma például fél 8-kor megettem a tejem, de fél 9-kor már kiabáltam, hogy ennem adjanak. Kaptam egy kis vajas kenyeret paradicsommal. Azután fél 10-kor (tízórai lenne, de szinte soha nem bírom 10-ig) kaptam egy fél almát, cikkekre vágva. Ebédre 300 ml borsófözelék volt májjal, plusz fél joghurt desszertnek. Uzsonnára meggy volt joghurttal és kevés gabonapehellyel. Estefele addig kiabáltam, míg kaptam egy kekszet is. Lefekvés előtt ismét tej…

Amúgy Anya igyekszik vigyázni, hogy ne nassoljak, de én már tudok kérni (cuppogtatok, csámcsogok, nyújtom a kezem a szemem elé kerülő étkekért), és nehéz elterelni a figyelmemm az ételről.  Ha más baba eszik, akkor én is kiudvarolok egy kis finomságot. Ha nem adnak, megszerzem. Nem csak a kisebbektől, néha nagyobbaktól is…

Minimum Party

A legenda úgy szól, hogy az alkotótábor névadói egy éjszaka gondolkodás után úgy döntöttek, hogy ha nem is sikerül színvonalas rendezvényt összehozni első alkalommal, illetve ha nem sikerül majd sok évig működtetni, legalább egyszer, legalább annak a kb. 10 fős csapatnak minimum egy jó bulira van kilátása. Persze a pesszimista verzió nem tudta legyőzni a fiatalos lendületet. És már tizenharmadszor került sorra az a tábor, aminek márkaneve a Minimum Party. Röviden MP.

No, de ez csak felnőtteknek szólü duma. Mert most már az MP-nek van minipartyja is. 9 hónapostól 7 évesig mindenféle kisgyerek volt ott: Manó, a legkisebb, jómagam (11 hó), Cacóka (1,5 év), Farkas (1 év és  hó), Pikóka (2,5 év), Sárika (3 év), Orsika (5 év) és Dorottya (7 éves). Nagyon jól éreztem magam közöttük. És kutyák is voltak: két szánhúzó, Igor és Mara, kér vizsla, Ági és Béni, a kölyök-retriever Gedeon és a Léda nevű kutyus, akinek a fajtája ismeretlen számomra.  Mindegyikükkel összebarátkoztam, és igazán nagyon hiányoznak, mióta visszajöttem. Kár, hogy ők nem írnnak blogot, hogy legalább néha halljak felőlük…

A táborban megkóstoltam Franciska néniék főztjét is. Kicsit zsírosabb és kicsit fűszeresebb, mint amihez hozzászoktam, de ízlett. Lehet, hogy ettől lett kicsi hasmenésem (patakvízből főzték ráadásul), de az is lehet, hogy mással csaptam el a gyomrom. Minden esetre ezt lesázmítva semmi kellemetlenség nem ért. Ja, utolsó nap egy kullancs is megcsípett, a fülcimpámat, de Anyáék hamar észrevették, és mielőtt a fele befúródott volna a bőröm alá, kiszedték.

Nagy élmény volt számomra az autózás is. Apa odaöltetett a soförülésbe, és egy órán keresztül játszhattam a kormánnyal, a sebváltóval meg a többi izével…

S hogy kivegyem a részem az alkotásból is, a zeneműhely bemutatójába beleszóltam én is kicsit. Montanaro, az okszitán vándormuzsikus nagyon kedves volt, nem hallgattatott el, hanem követte az improvizációmat hangszerén, így jó kis zene párbeszéd alakult ki közöttünk.

Jól viseltem a körülményeket és jól viselkedtem, ezért remélem jövőben is mehetek táborozni. itt van pár fotó is

esti pufulecosztás

fenyves, rét, sátor, pokróc…

a vezetés művészete kezdőknek