Archive for 2007. december
Eltelt egy év
Körülbelül egy éve nyert bizonyosságot létezésem, pontosabban alakuló létezésem ténye. Lehet, hogy ezután soha többé nem lesz ilyen fontos és eseménydús év az életemben. A blogban eddig felsoroltak mellé oda kell még firkantani az utóbbi hét történéseit is:
- karácsony este Laci tatánál kézről kézre adogattak a rokonok, fél óra alatt kimerültem, eltörött a mécses, de egy kis szopizás után finoman elaludtam, és Anyáék is nyugodtan vacsorázhattak; este hármasban voltunk itthon, s végre felfedeztem én is a karácsonyfát.
- pár napig kínlódtunk, mert Anya melle befertőzőtt és kisebesedett (lehet hogy az én kiújult aftám miatt), mindenfélével kellett kenegesse, s míg helyre nem jött teljesen, én üvegből kellett táplálkozzak. Egy idő utánmagamhoz ragadtam a kezdeményezést, és egyedül ettem. Nézd csak!
- megörökítettük a vödörben való fürdőzést.
- végre felfedeztem a tükörbeli hasonmásomat.
- egyre többet játszom egyedül a színes, rágcsálható és sok esetben zörgő játékaimmal; már Dunát lehet rekeszteni velük, anni van belőlük. Itt az első kedvencem, sokáig kizárólagosságot élvezett. Most ez a kedvenc. (Mai felvétel!)
- sajnos 3 hete nem gyarapodott a súlyom (vissza is esett 100 grammot egy hét alatt, mára sem tornásztam vissza magam a 3 héttel ezelőtti 6,3 kg-ra). Köszönöm, ettől még jól vagyok, de Anya rettenetesen nyugtalan, s naponta párszor tápszert is próbál belém diktálni, mert a teje nem elég, úgy tűnik.
- készülünk a szilveszteri mulatságra, itt lesz Matykó a szüleivel.
Boldog új évet, kedves olvasóim! Viszlát 2008-ban!
2 comments december 31, 2007
Cseberből vederbe
Az Interferenciák hozadéka, hogy Anyának a Zsuzsa nevű ismerőse mesélt egy csoda-vederről (vödör, dézsa, nevezze ki aminek akarja), amit két babócája imádott. Gyorsan rákerestünk az interneten, és bizony nagy kedvet kaptunk hozzá, így az Ádám bátyától kapott pénzen gyorsan beszereztettük. Ma végre meg is érkezett Budapestről. Hát valóban csodás: az éppen aktuális hasgörcsöm azonnal elmúlt, amint belehuppantam a langyos fürdővízbe. Sokáig lehet benne lubickolni, mert nem hűl le hamar a tartalma (ma nem tiszta vízben, hanem A-vitamindús korpalében lubickoltam). És vicces is, ugye:

2 comments december 16, 2007
Interferenciák

Biró István fotója az Interferenciákon készült. Anyát több délelőtti programra is elkísértem. Sok új arcot láttam, sok kedves mosolyt bezsebeltem, ezért élveztem a kiruccanásokat. Amikor nagyon unalmassá vált a beszélgetés, jókat szunyáltam anya ölében, a kengurúban. Esténként Anyát elengedtem előadásokra. Apával elég jól elvoltunk itthon, csak akkor volt kicsi baj, amikor éhes voltam, s elfelejtett ennem adni, mert úgy visítottam, hogy szegény azt se tudta, mit csináljon. Amikor adott, akkor aztán naaagyon sokat ettem, hehe, néha 250 mililitert! Na, de azért jó, hogy véget ért az egész herce-hurca, hogy minden este van locsi-pocsi és elalváskor cici.
2 comments december 13, 2007
gyorsjelentés
három hónapos és hat kilós vagyok.
nem múltak el a hasgörcsök.
csípőficam miatt merevítőt kell viselnem hat hétig. kivizsgálás, ultrahang, újabb vizit a rendelőben, s ez lett a vége. nem nagy ügy, nem is zavar nagyon, de nnna, túl szép lenne, ha semmi bajom nem lenne.
gasztroenterológus (ezt a szót csak anya bírja megjegyezni) doktornéni szerint makkegészséges vagyok.
múlt héten oltást is kaptam. fájt a szuri, ajaj, de valami vízben oldott bogyókkal a doktornéni kicsit enyhített nagy elkeseredésemen. éljen a homeopátia! (apropó, tejcsit is hoz a konyhára: anya olyan bogyókat szed, amitől mintha több a teje!)
holnap nagy vklubos mikulásozás lesz, de anya nem visz… nem baj, majd ha nagyobb leszek.
7 comments december 5, 2007

