Rémeskrémes

Ha az élet egy habos süteménty, az enyém egyelőre rémeskrémes. Be sem fejeztük a kórházból hazahozott kezelést, ismét behívtak – ezuttal a szülészetre. Az ott eltöltött utolsó napon elvégzett szűrés eredménye alapján feltételezik, hogy veleszületett pajzsmirigyelégtelenségem van. Erről hivatalos, szigorú hangvételű ajánlott levélben tájékoztatták Anyát és Apát. Persze kitört a pánik és a helyzet csak fokozódott, amikor kiderült hogy sem magyarul, sem románul nem lehet erről olvasni az interneten. Angolul lehet, hálistennek, így valamennyire csillapodtak a kedélyek. Egy neonatológussal is sikerült beszélni telefonon, ő is vázolta, mi a teendő, de egy szóval sem említette, mit jelent a levél…

A lényeg: megismétlik az analíziseket, mert nagy a valószínűsége annak, hogy tévedés történt (gépek elemezik a leleteket, egyszerre többet – nagy a hibaarány). Ha mégis rossz eredmények jönnek ki, el kell mennünk majd gyerek-endokrinológushoz, és a netten olvasottak alapján úgy tűnik, egyszerű kezeléssel normalizálni lehet majd a pajzsmirigy működését. Ha ez nem történne meg (most már ki van zárva ez a lehetőség) 1-2 éves korban jelentkeznének az első tünetek… egy visszafordíthatatlan gyengeelméjűség első jelei, a pajzsmirigy által termelt hormon ugyanis elengedhetetlen az agy és az idegrendszer fejlődéséhez. Az 1970-es évek óta viszont nagyon korán és kitűnő arányban sikerül kiszűrni az esetleges kóros eseteket, és így meg lehet előzni a későbbi bajokat.

Csak érdekességként: 4000 újszülöttből egynek lehet ilyen tünete. Ezek közül csak minden harmadik kisfiú a statisztikák szerint… Persze lehet, hogy én vagyok az, se ugye értitek, kicsi a valószínüsége. Arról nem is beszélve, hogy a neonatológián azt mondta az asszisztensnő, hogy “be kell várni a többieket is”, egyszerre 18(!!!) hasonló esetet, mert kva drága a szérum, amivel elvégzik az újabb vizsgálódást, de szerinte héfőn telefonáljunk be, mert ejsze meglesznek addig az eredmények. Namármost szerintetek született az elmúlt 2 hónapban 18*4000 gyerek, hogy igazodjunk a statisztikákhoz? Más: a “beteg” úszülöttek 40%-ának fejletlen a pajzsmirigye, vagy teljességel hiányzik, további 40%-uknak rossz helyen van a pajzsmirigyük, ezért nem működik, a maradék 20% pajzsmirigye pedig nem termel elegendő hormont. Az esetek igen kicsi százalékában lehet örökölt betegségről beszélni.

Mna. Most már magyarul is lehet olvasni az újszülöttkori pajzsmirigyelégtlenségről. Szülők, ne pánikoljatok fölöslegesen!

Kórház

A hasmenés nem szűnt meg a sok gyógyszer hatására, az étvágyam is kezdett alábbhagyni (értsd: nem ettem semmit vasárnap délután és hétfőn hajnalban sem), ezért Anya és Apa bepakolt a hordozható mózeskosárba, s elvitt a gyerekkórházba. Ott megvizsgáltak, s azonnal beutaltak. Aztán ott tartottak 8 napig. Anya velem lehetett, ez természetes. Naphosszat szopiztam és aludtam, reggel és este tömték belém a porokat (Biotics, Smecta), méricskélték a lázam, a súlyom. Első nap megszúrtak többször, vért vettek, aztán Anya minden pelenkámat be kellett mutassa a nővéreknek. Végül nem tudták teljes bizonyossággal megállapítani, mi a bajom. A gyomorfertőzést vírus is okozhatta (ROTAVIRUS), de az is lehet, hogy a szülészetem belém fecskendezett antibiotikum miatt alakult ki (mert a bélflórám sehol sem volt még, s azóta sincs, ejsze). Az is kiderült, hogy nem emészt jól a gyomrom, ezért a mai napig minden délben nyelem egy KREON nevű gyógyszer felét. Talán ennek a mellékhatása, hogy székrekedéshez hasonló tüneteket produkálok. Míg a korházban anya minden kakira azt mondta: Jajistenem, már megint ! (naponta tízszer), most azt mondja: Jajistenem, végre! (naponta egyszer) .

Mire én jobban lettem (legalábbis annyira, hogy hazaengedtek), és itthon visszazökkentünk volna a normális kerékvágásba, Anyán ütött ki valami csúnyaság: hasmenés, 38 fokos láz, erős fejfásás. Az elején attól félt, hogy kórházból hazahozott vírussal van dolgunk, s én is elkaphatom, de kijött a doktornéni (nem a háziorvosunk, mert ő ismét el van utazva valahová, hanem az, akinél már viziteltünk egyszer, régebb) és megállapította, hogy közönséges gyomorrontás némi epelustasággal társítva. Anya most sincs egészen jól, de legalább ismét van finom teje (attól féltem, hogy a hasmenéssel az is elfolyt).

Hát így vagyunk. De egyre jobban. A kórházbeli dokinéni pedig azzal biztatta Anyát, hogy egy évig még labilis lehet az egészségem a nehéz születés miatt, el kell végezteni csomó kivizsgálást, a gasztro-enterológiára is vissza kel még térnünk ellenőrzésre, de aztán minden rendben lesz. Reméljük.

Ránk jár a rúd

Ma ismét voltunk doktornéninél. Diagnózisok: (vírusos) hasmenés, kötőhártya-gyulladás, afta, kipállott popsi + a régi mese, a bélgörcs.  A kezelésem:  Furazolidon, Áfonyakivonat, Biotics, Hidrasec, Electorice, Debridat, Cutaden és Bepanthen felváltva, enciántinktúra, szemcsepp és esti desszertnek 2 csepp Vigantol (közönséges D vitamin, minden baba kapja 2 éves koráig). Nagy ember is meggyógyulna ennyi izétől, ugyhogy ne féltsetek!

A vizitdíj fölötte szükséges voltáról

Fel vagyunk háborodva. Nem kicsit, nagyon – ahogy pár évvel idősebb kislányismerősünk mondaná.

Meg vagyok fázva, kicsit szortyogok és 37 fokos lázam volt ma reggel. Nincs baj, de Anya ebéd előtt mindenféle cseppel, vízben oldott porral, szörppel traktált, és persze nyűgös voltam emiatt, hisz én rég a cici után kiabáltam…

Tudni kell, hogy a háziorvosunk mobilon sem “zaklatható” ha éppen nincs munkaidőben. A rendelőben egy nyugdíjas doktornő válaszolt, aki kerek perec megmondta, hogy ő nem szólhat hozzá ahhoz, hogy Anya mit csinál velem, hogy jobban legyek,  mert ő általános orvos és majd hívja fel holnap délután (!!!) a doktornőt, esetleg kérjem a szaktanácsadó véleményét (aminek a számát szintén csak a háziorvos adhatja meg, ha tudja). Hát ettől nem lettem jobban…
A doktornőnk ma délelőtt terepen volt (legalábbis a programja szerint), tehát munkaidőben, ezért mertük felhívni, hisz nem szabad idejében zavartuk. Először kinyomta a mobilt, azután fel se vette. No comment.

Hálistennek Anyának eszébe jutott, hogy annak idején, amikor először (és utoljára) meglátogatott, hagyott egy telefonszámot, egy kolléganőjét, akit sürgősségi esetben fel lehet hívni. Felhívtuk. Meglátogattuk a rendelőjében, mert csak estefele tudott volna házhoz jönni. Megjegyzendő, hogy egy állami intézmény alkalmazottja, nem magánrendelőben voltunk. Ügyesen kivizsgált, felírta a kezelést, megnyugtatta Anyát és Apát. Eddig minden rendben is van. De Anya, mint jóhiszemű páciens, megkérdezte, mivel tartozunk. A válasz az volt: ahogy gondoljuk. Anya elő is kotort 15 lejt, s a doktornő lekicsinylő tekintetét látva, megkérdezte: elég lesz? No, közölte, hogy a vizitdíj 30 lej, s hogy ha házhoz jön, akkor érte kell menni autóval vagy ki kell fizetni a taxiját. Anya talált még 5 lejt a pénztárcájában, azt is hozzáadta az összeghez, s így már rendben voltunk, mert ez rendkívüli eset volt (hogy ugye tulajdonképpen nem jött házhoz).

Anya komolyan fontolgatja, hogy keressünk más orvost. Igaz, hogy közben egy másik anyuka mesélte, hogy tőlük is 40 lejt kért egy doktornő, aki helyettesítette a háziorvosukat… Vajon rendben van ez?

Hétköznapok

Ma betöltöttem az egy hónapot.

Doktornéninél voltunk: nagyon megdícsért, mert szépen növögetek és ügyesedek. Kicsit sem sírtam. Majd legközelebb lehet, hogy fogok, mert akkor esedékes a két hónapos oltás és megszúrnak.

Az első hetem nagyon nehezen telt a kórházban, aztán a második is nehezen, mert Anyának nem volt elég teje, és nem csak hasgörcsök, de éhséggörcsök is gyötörtek néha. Mióta édes tápot is kapok néha, nem csak cicit, nagyon szépen, derűsen és gyorsan telnek a napok. Persze a görcsök megmaradtak: a háromfejűeket nevetve legyőzöm, az ötfejűekkel csak síva és nyűgölödve bánok el, a hétfejűek pedig sajnos legyőznek engem, de aztán maguktól kimúlnak, s én el tudok végre aludni.

Anyával nagyon örülünk a jó időnek s a szelíd napsütésnek. Sétálunk nagyokat a környéken, közben Anya más kismamákkal diskurál, és pedig édesen alszom. Így telnek hétköznapjaink.

Születésem története

Pontosan négy hete történt… Leírjuk, mert nem akarjuk elfelejteni. Mivel passzív résztvevője voltam a történetnek, átengedem a szót Anyának, aki többet megértett az egész herce-hurcából. Aki szülés előtt áll, vagy egyszerűen nem kíváncsi, most abbahagyhatja az olvasást. A várandós klub tagjai is, hiszen nekik majdnem szóról szóra ugyanezt meséltük el.

Anya mesél:

Tehát kezdődött minden egy pénteki napon. Csak a helyszínen derült ki számomra, hogy a szülés beindítása eléggé kényes probléma. Azt a kis pirulát, amitől fájásaim lettek volna, a doki elég nehezen szerezte be, kb. két órát vártunk rá. Aztán megkért, hogy ezt ne említsem majd a kórházban, ha délután bemegyek… Sajnos az adag igen kicsi volt, derékfájáson és enyhe fejfájáson kívül semmit nem éreztem, mégis bementünk a szülészetre, azzal a szent meggyőződéssel, hogy valahogy csak beindul, s ha nem, beindítják… Az igazi fájások még éjjel sem jöttek… Közben a szomszédban mások is vajúdtak, jajveszékeltek, én meg irigyeltem őket, amiért olyan jó fájdalmaik vannak… Reggel felé aztán, amikor kiderült, hogy sikertelen volt a kísérlet, beadtak egy NoSpa injekciót, s kis alvás után lepakoltak a szülészet patológiára részlegére

Hát az egy borzalmas hely: a veszélyeztetett terhesek és egyéb betegségekben szenvedő nők mellett vannak 40-41 hetes várandósok is, akiket naponta „monitorizálnak” (CTG). Az utóbbi csoportba soroltattam. Nap mind nap jó eredményeket mutatott a baba szívhangját figyelő gép, az összes analízisem jó volt, csupán a magzatvíz bizonyult kevésnek, pontosabban az átlagnál kevesebbnek, de ez senkinek nem tűnt problémásnak, csak nekem jelentett okot az aggodalomra. Nos itt sínylődtem két napig, s bár arról volt szó, hogy vasárnap ismét beindítják a szülést, erre nem került sor. Egyrészt az orvosom azon a részlegen nem szólhatott bele a kollégái munkájába (gondolom), másrészt az ottani szakorvosok úgy vélték, csak várni kell. Vasárnap mégis megvizsgált az én dokim. Akkor éppen elég “jó” méhösszehúzódásaim voltak, s úgy vélte, jobb hagyni mindent, hátha magától beindul a szülés. Hát nem indult.
Kedden ismét hozzáláttunk a félig-meddig titkos akcióhoz: újabb adag a mágikus fehér csempészpirulából. A doki ismét megkért, hogy erről ne fecsegjek (most mégis megteszem, na, de remélem nem szaladtok a kórházigazgatóhoz jelenteni). Tulajdonképpen nem tilos a procedúra, de ezen a szülészeten minden “beavatkozáshoz” – bármennyire indokolt legyen – az ügyeletes orvos, majd az igazgató-professzor hozzájárulása szükséges, akár egy ilyen enyhe sürgetésről, akár egy császármetszésről van szó… Amúgy szinte semmi eredménye nem volt ennek a pirulának sem… Délben újabb kis adag, még a negyednél is kevesebb, mert az lett volna a cél, hogy eltaláljuk azt a minimális adagot, ami beindítja a szabályos fájásokat. Ismét szinte semmi eredménye nem volt, de azért annyi mégis, hogy felvittek a szülőszobába. Ott aztán rövid idő után újabb beavatkozás következett: burokrepesztés. Akkor azt mondta az orvos: most már nincs visszaút, vagyis amíg nem szülök, nem hagyjuk abba a kisfiam sürgetését. Fájás, tágulás így is alig volt… Valamennyi mégis, mert következett az Oxistin, majd egy adag vajúdás. Hát nem volt semmi, de az eredmény alig +2 cm. Hajnalban leállították a perfúziót, s azt mondták, pihenjek, de ez nem sikerült, mert bár nem jött az újabb adag mesterséges fájás-erősítő, mégis egyre intenzívebb fájdalmaim voltak (lehet, hogy a kimerültség miatt is). Szorgosan szuszogtam, ahogy mondták, a labdát is próbáltam, de nem enyhült a fájdalom. Rosszul voltam, hánytam is, de persze szó sem lehetett pl. fekvésről és 1-2 perces alvásokról, így reggelre teljesen kipurcantam. Ezért kaptam az első adag hátgerinc-érzéstelenítőt. Sikerült aludni is, de amint elmúlt az érzéstelenítő hatása, ismét kezdődtek a fájdalmak. Szárazon, mert továbbra sem tágultam 5 cm-nél jobban. Jött az újabb adag Oxistin, majd arra az újabb adag érzéstelenítő. Ezt követően egy óra alatt szabályosan tágultam még 3 cm-t, majd elég hamar még kettőt. Közben nem éreztem semmit melltől lefele, s kellett volna már tolni. EZT nem kívánom senkinek! Minden fájdalom, még a mesterségesen előidézett is sokkal jobb, mint az, hogy tudod: itt az idő, most már percek alatt világra hozhatod a porontyodat, de gyakorlatilag tehetetlen vagy. Nem tudom felmérni, mennyit is tartott ez a szakasz, amíg a bába és az orvos (örök hála nekik!!!) felváltva mondta, mikor toljak, s akkor emlékezetből megpróbáltam felidézni, milyen izmokat kell működésbe lendíteni… De alig volt valami hatékonysága, hiszen nem éreztem semmit, tehát maximális koncentrációval sem tudtam irányítani az izmaimat. Aztán ahogy múlt az érzéstelenítő hatása, egyre jobban nyomtam (a doki és a bába is segített, a
hasamra könyököltek felváltva), s végre megszületett Ákoska.

A kitolás első szakaszában történt az a kis baleset, ami miatt sokáig ültünk a kórházban: Ákoska kiürítette a bélsárt (sarat? Mekoniumot!), s amilyek kis buta, be is szippantotta a koszos magzatvizet. Ekkor a dokim már a császár mellett döntött, mert látta, hogy baba szívhangja nincs rendben, de sajnos mire előkerült az ügyeletes doktornő, már késő volt, mert a baba feje már a szülőcsatornába jutott. Mikor végre kibújt, olyan zöld volt, mint egy ufó. Szórakoztak is rajta. Sajnos volt szerencsém népes közönséghez, mindenki drukkolt, hogy valahogy nyomjam ki már azt a babát, s bámulták, milyen nehezen megy ez, ha nem érzem a tolófájásokat… Sajnos bele is szóltak, hogy mit kellene csinálnom (lehet, hogy csak egy vagy két idegen volt, pl. az ügyeletes doktornő, de engem akkor is zavart ez, na).
Az első és egyetlen rendes neonatológus, akivel dolgunk volt az, aki a szülésen is jelen volt. Szülés után bejött, hogy elmondja, mi történt, s mire kell számítani. Ákoska légzésével két napig gond volt (a tüdőbolyhokra rakódott mekonium miatt kétszer olyan gyakran szívott levegőt, mint normális lenne), ezért enni nem tudott, a köldökébe szúrtak perfúziót és inkubátorba helyezték. Közben egy tüdőgyulladást megelőzendő 5 napos antibiotikumos kezelésre fogták. Ez volt az oka, hogy nem lehetett mellettem a kórteremben. Harmadik naptól (ahogy kivették az inkubátorból) mehettem szoptatni, de ugye állni nem bírtam annyit, ülni csak fél fenékkel tudtam a párnás + lyukas széken (a gátmetszés miatt – nem úsztam meg, de hálistennek 10 nap elteltével begyógyult, és semmit sem éreztem már), mellbimbóm sem volt még, ezért kínlódás volt… Arról nem is beszélve, mennyit emésztettem magam Ákoska miatt, meg amiatt, hogy nem lehet mellettem. A mellem is megduzzadt, de annyi eszem volt, hogy nem hagytam elfajulnia dolgokat, megkértem a bábát, hogy masszírozza meg és dugaszolja ki a tejcsatornákat. Hosszú és fájdalmas művelet volt, nem lettem volna képes sk. elvégezni, ezért is nagyon, de nagyon hálás vagyok neki.

A kórházi személyzetről felemás a véleményem: a fiatalok mind rendesek és kedvesek, az idősebbek szinte kivétel nélkül idióták, pénzéhesek és gonoszak. Erre jobb, ha felkészül mindenki, aki szülni fog… Most nem részletezem ezeket az élményeket is, mert sok kellemetlen történetem van, s mind közül a legdurvább, hogy a szoptatási nehézségek (amiken még nem vagyunk túl) gyökere az ő hozzállásukban és félreinformálásukban keresendő (részben). De ez is egy másik történet.

Fürdés utáni nyugalom