A gátvédelemről

augusztus 24, 2007

Akárcsak a szoptatási tanácsadásról, nálunkfele erről sem hallott senki… Magyarországon és nyugatabbra lehet reménykedni, hogy anyáink részesülnek ebben a nagyon egyszerű, szinte banális eljárásban, vagyis a szülészek és a bábák mindent elkövetnek, hogy szüléskor ne kelljen gátmetszéssel utat nyitni nekünk, nagyfejű babáknak.

Tudom, hogy anya kicsit írtózik ettől a kis vágástól. Most megosztja veletek, mi mindent olvasott össze a témáról.

Első szüléskor 99%, hogy nem ússza meg, mert kevés olyan nő van, akinek annyira rugalmas a gátja, hogy megfelelő mértékben tágul. Második szülésnél a testvér által “kitaposott” szülőcsatornán könnyebben halad a baba, az anya teste “emlékezik” a teendőkre, és jobban tágul.

Metszeni kell, mondják az orvosok, hogy azután szebben és jobban össze lehessen majd varrni a gátat. Ha nem metszenek, akkor össze-vissza reped, nehezebb helyrehozni, több időbe telik a gyógyulás, de még az is lehet, hogy nagyon kényes izmokat is szakít a babák feje (pl. a széklet- ill. vizeletvisszatartó záróizmokat). Ez ritkán fordul elő, sőt, a gátmetszés ellenzői esküsznek arra, hogy repedni csak ott reped, ahol gyengébb a szövet, tehát “komoly” izmokat nem hasíthat egy születés, inkább cikk-cakkban, a kényes pontok között halad a repedés.

Ami a gátmetszés mellett szól: a kitolást akár 10 perccel is megrövidítheti. Különösen első szülésüket átélő anyukák nem tudják kontrollálni az ösztönös folyamatot, ti. hogy teljes erővel nyomják kifele a babát. A gátvédelemhez pedig az szükséges, hogy lassan, apró tolásokkal jöjjön ki a gyermekecskék feje, hogy közben a bába tudja masszírozni és vizes ronggyal puhítgatni a gátat. Ezidő alatt pedig a születendő baba ottreked, “befogva” pár centire a külvilágtól…

Sajnos az a helyzet, hogy a gátvédelem időigényes művelet. Egyrészt az anyák idejében el kell kezdjék azt a tornát, ami fellazítja, puhítja a gátizmokat. Másrészt a legjobb lenne masszázzsal kiegészíteni – erre vonatkozóan későn, de találtunk recepteket. Ingeborg Stadelmann A bába válaszol című könyvében erről is ír: orbáncfű és búzacsíraolaj keverék szükséges, illóolaj-addalékokkal (muskotályos zsálya és rózsa), kizárólag természetes forrásból. Az alapanyagok beszerzéséhez idejében hozzá kell látni, ugyanis nálunk nem lehet megtalálni azokat az olajokat és illóolajokat, amelyek nem tartalmaznak vegyi adalékot, sőt, nagy a gyanúm, hogy csak mesterségesen előaállított “esszenciákat” forgamaznak. “Inge” néni leírja azt is, hogy melyik összetevő mire szolgál, de a legfontosabb megtaláljátok itt is).

Nagyon intim testrészről van szó, amit minden nőnek joga, sőt, talán kötelessége megvédeni. A lehetőségekhez mérten.

Néhány kapcsolódó cikk vagy internetes oldal:

A gétvédelem (Nők Lapja Café/Kismama)

Kérdések+válaszok a Babanet-rendelőben

Gátvédelem és gátmetszés (Mama.net)

Gátvédelem (több hasznos tipp!!!)

Entry Filed under: anya, félelmek. .

7 Comments Add your own

  • 1. Edina  |  augusztus 24, 2007 at 5:30 pm

    Bioboltokban lehet kapni természetes illóolajokat, amelyek belsőleg is használhatóak. (Ezt mondjuk lenyelésre értik, de na…) Kváron Monostorról a központ fele a gyerekkórház buszmegállójában van pl. egy biobolt, s ha nekik nincs is ilyesmi, biztos tudnak más helyet ajánlani.

    A linkeket nem nézem meg, ezért lehet, h említik a pillangót is, ha nem, hát íme: http://www.yogainstitute.org/images/images/bhadrasan.JPG Állítólag a medence izmait nagyon jól megerősíti és rugalmassá teszi – nekem még nem volt alkalmam egy babszemmel ez leteszteltetni :)

    Válasz
  • 2. Réka  |  augusztus 24, 2007 at 6:31 pm

    Ahol legkevésbé várná az ember, ott jött létre egy szoptatás-ösztönző (vagy hogy es mondjam) civil szervezet, La Pieptul Mamei név alatt. Lupényban. Különben nem teljesen véletlenül: egy amerikai pár osztja ott az észt néhány éve, s egyik civil szervezetet alapítják a másik után. Na mindegy, ők mondják, hogy a szoptatás tényleg anatéma, sőt, hogy vannak orvosok, akik nemcsak hogy nem figyelnek erre, hanem direkt óvják a kismamákat a hosszas szoptatástól.

    Válasz
  • 3. Babszem  |  augusztus 25, 2007 at 8:24 pm

    Edina: köszönjük a tippet, megnézzük azt a bióboltot. Azért késő, mert a 34. hétben el kellett volna kezdeni a masszázst. A “pillangót” gyakoroltuk terhestornán! :)
    Réka: igzából családi orvosok, gyerekorvosok nagyon támogatják a szoptatást, a szülészeten is elhelyeztek több plakátot, amelyben a szoptatás előnyeit ecsetelik baba és mama szempontjából. A legviccesebb: az anya számára sorrendben ezek az előnyök: 1. segít megelőzi a mellrákot, 2. segít leadni a terhesség alatt felszedett kilókat stb =))
    Amúgy ez egy jó és témába vágó interjú: http://www.szabadsag.ro/uj/lap.php?datum=20070804#E14E5

    Válasz
  • 4. Szeplőtelen bordásfejű  |  augusztus 29, 2007 at 5:21 am

    Én az első gyermekemet Budapesten gátvédelemmel szültem, a második gyermekemet Csíkszeredában szültem, de ott határozottan kértem, hogy kerüljék el a gátmetszést. (Csodák csodájára a kérésemet tiszteletben tartották.) A budapesti bába tanácsai és az általa irányított szüléstechnika volt számomra a döntő, a masszázs és az olajos kezelés talán volt, talán nem, nem is tudom, észre se vettem. Lényeg: mindkét gyereket sikerült sérülés nélkül megszülni. Valószínűleg szerencsém is volt.

    Válasz
  • 5. Babszem  |  augusztus 29, 2007 at 9:03 am

    Igen, talán az a szerencséd, hogy első gyermekedet Bpesten szülted, és tudtad, hogy van ilyen… Azt hiszem, ha szükséges lett volna, másodszor nem úsztad volna meg a gátmetszést, uhogy ez is szerencse… Jó, hogy van ilyen. És persze mindenképpen egyértelműen meg kell mondani a bábáknak, orvosoknak, hogy mi az elvárásod. Akkor szép élmény egy szülés, ha mindenki egy csapatban dolgozik, nem egymás ellen… Nem?

    Válasz
  • 6. Szeplőtelen bordásfejű  |  augusztus 29, 2007 at 8:12 pm

    Budapesten rohamszülésben volt részem, nem abban a korházban és nem annál az orvosnál, ahova addig jártam. A bába egy kezdő szülésznő volt, első szüléssel, az orvos pedig a színházból rohant be, frakkban vezette a szülést. A módszer kísérleti volt, és mindenkinek újszerű 1998-ban. A lényeg az volt, hogy a babát “lépésben” kellett elengedni: nyom, lazít, nyom , lazít. Mivel most tanulok vezetni, akkor úgy mondanám, kis kuplung, kis gáz:). Ez azért nehéz, mert van egy pillanat, amikor a szülő nő pánikba esik, és tényleg ösztönből nyom, ez se a babának, se a mamának nem jó. Mármint, ha hirtelen csinálják. Olyan ez mint egy tánc, a gyereket ki kell ringatni a világra. Persze, közben minden történik: halálfélelem, viccelődő nővérkék, tanácstalan férj, színházi frakkban stopperező orvos, szomszéd szobában üvöltve vajúdó nő. De nem szabad senkire se figyelni, senkire, csak befelé. Magadra és a kicsire. Az a hihetetlen, hogy a legeslegjobban a gyerek tudja, hogy mit kell csinálni, hagyni kell, hadd diktáljon. Fel a fejjel, ha császár lesz, ha hüvelyi szülés, szép lesz. És türelem, babát terem:)

    Válasz
  • 7. Babszem  |  augusztus 29, 2007 at 8:19 pm

    Köszönjük, Szeplőtelen! Neked sok türelmet a vezetéshez!

    Válasz

Leave a Comment

Required

Required, hidden

Some HTML allowed:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <pre> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Trackback this post  |  Subscribe to the comments via RSS Feed


Archívum

Top Posts

Blog Stats

angol oldalak

üzlet, de hasznos is

babanaplók

babás linkek

blogrings

ego

Egy tisztább városért

román oldalak