Mit eszünk?

július 2, 2007

Hát ezt a listát hamarább össze kellett volna állítani. Részben olvastunk róla, tudtuk, hogy szabad/nem szabad, de nem minden esetben volt tiszta, hogy miért. Sok esetben a nyugatiak paranoiája is tetten érhető a magyarázatokban, de azért mindent összegezünk, amit találtunk a netten.

Felvágottat, virslit, húskonzervet, pástétomot, lágysajtot NEM SZABAD fogyasztani – a Listeriosis nevű kórokozóval való fertőzés veszélye miatt. Egészséges emberre gyakorlatilag nincs hatással, de ha a terhes nő fertőződik meg, a placentán keresztül a magzat is – rá nézve pedig végzetes lehet a betegség (vetélés, koraszülés, később jelentkező komplikációk). 100 fokon újraforralt termékek (pl. virsli), illetve konzervek (májkrém) biztonságosan fogyaszthatók.

Antibiotikummal táplált háziállatok húsát SZABAD fogyasztani – sem az anyára, sem a babára nincs káros hatása, de megtörténhet, hogy a szervezetbe később gyógyszerként juttatott antibiótikumok hatásfoka csökken, mert a kórokozók „közömbösek” lesznek ezekre.

Halat SZABAD, sőt, ajánlatos fogyasztani – de csak mértékkel, mert a „szokásos” környezetszennyezés következtében a halak húsa sokkal több káros anyagot (pl. higany) raktároz el.

Ami határozottan nem ajánlanak: a sushi és bármilyen nyers halkészítmény – sok élősködő, ami 100 emberből 99-re nincs hatással, egynek a gyomrában mégis befészkelődhet, komoly gyomorbántalmakat okozva. Mivel a gyomrot nem hagyja el, a babára nincs káros hatással

Zöldségeket – KELL fogyasztani, de ha valaki vegetáriánus, és kizárólag növényi eredetű táplálékkal él, jobban oda kell figyeljen a szükséges protein-adag bevitelre (pótolható), a zöldségekben alig megtalálható B12 vitamint, cinket, vasat pedig multivitamin-készítményekkel pótolhatja.

Csokoládét – SZABAD enni, nem árt a babának, a mamának meg extra-jó hangulata lesz tőle (tudjátok ugye, boldogság-hormon…)

Nagyon fűszeres ételeket is SZABAD fogyasztani, babának nem árt, de gyakoribb lesz a mama gyomorégése 8ami amúgy is kellemetlen, hiszen a terhesség alatt termelődő progestin hormonok miatt ellustul a gyomor, és nem tartja vissza a savat).

Sót is SZABAD, de persze csak mértékkel, és csak ha a kismamának nincs magas vérnyomása. Azzal is kell számolni, hogy a szervezet visszatartja a vizet a sok só hatására.

Édesítőket SZABAD fogyasztani (pl. üdítőkben): az Aspartame-tartalmú édesítők nem károsak, a szaharin-tartalmúak viszont rákot okozhatnak (de ezt az édesítőt ma már nem használják)

Hirtelen sültek, nyárson sültek – hát ezzel vigyázni kell, mert heterociklikus aminok képződnek, amiknek szerepük lehet bizonyos rákos megbetegedések kialakulásában.

A füstölt és a „kezelt” ételektől mindenkinek óvakodni kellene, nem csak a kismamáknak – a tartósításra használt nitrátok is rákkeltők.

Édességet – csak mértékkel, mert kialakulhat a terhességi cukorbetegség.

Lehet, hogy nem merítettük ki a témát, de mára csak ennyire futotta az időnkből…

Entry Filed under: babakuruttyolás. .

2 Comments Add your own

  • 1. könyvbagoly  |  július 24, 2007 at 11:05 pm

    Úgy hallottam, kinint tartalmazó dolgokat, leginkább tonikot is tilos fogyasztani, mert vetélést okozhat. Nem tudom, mennyire szereted, de fennállhat a veszélye ilyen melegben…

    Válasz
  • 2. Babszem  |  július 25, 2007 at 9:32 am

    Nagyon köszönjük, Könyvbagoly, utánaolvasunk.
    Nem isszuk, pedig Anya szereti, de jó ideje semmi szénsavasa-édes löttyöt nem fogyaszt.

    Válasz

Leave a Comment

Required

Required, hidden

Some HTML allowed:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <pre> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Trackback this post  |  Subscribe to the comments via RSS Feed


Archívum

Top Posts

Blog Stats

angol oldalak

üzlet, de hasznos is

babanaplók

babás linkek

blogrings

ego

Egy tisztább városért

román oldalak