Archive for 2007. Április

Verhetetlen optimizmus

Rájöttem, hogy verhetetlen optimista leszek. Anyámtól fogom örökölni ezt a tulajdonságot. Nem nyertünk semmit ezen a blogversenyen, de a szavazatoknak is örülünk, és annak, hogy egy-két kedves blogszerző kolléga tényleg jónak tartja naplóinkat, és külön bejáratú szavazócéduláikon meg is említik ezt (Tootles, Bit).  Ennek legalább annyira örülünk, mintha igazán díjzták volna “alkotásainkat”. És persze annak is, hogy egyre többen olvasnak.

Szombaton pedig bemutatkoztunk az írott sajtóban is.

Add comment Április 30, 2007

hajasbaba

Betöltöttem a 23. hetet. Fülelek a világra, mert van mivel. A hajam is növöget már. Azt mondják a népi jósok, hogy rockerbaba leszek, mert anyának gyakran ég a gyomra.

Érdekes, hogy ebben a korban még össze tudnának téveszteni egy négerbabával, hiszen minden 23 hetes magzat, szülei bőrszínétől függetlenül, piros: vérkeringésünk már elég jól működik,  de bőrünk még áttetszően vékony. És ráncos, mert csak ezután húsosodunk.

A Braxton Hicksnek becézett összehúzodásokat is tapasztaltuk már.  Több oldalon olvastuk, hogy normális jelenség a 23. hétben. Ami nem jó: anya még több vizet kellene igyon, hogy megelőzzük a csúnyacsúnya ödémát (persze nekem nem árt, de azért nem szeretném, ha anya majd nem tud eleget sétáltatni, mert elefántlábaival nem bírja majd…).

Sajnos még mindig csak robotképet mutathatok. Többen ajánlották, hogy ha már rászánjuk magunkat a 4D ultrahangra, várjuk ki a 26. hetet, mert akkor már mindenem szép formás, és az arcvonásaim is nagyon hasonlítanak majd azokra, amelyekkel megszületek. Ez lesz, kivárjuk. Kolozsváron egyetlen  helyen néznek babákat is, ahol van ilyen felszerelés, ma pedig kiderült, hogy a magas tarifák ellenére nagyon zsúfolt a rendelő, csak május 15-ére tudtak előjegyeztetni bennünket.

23het.jpg

Add comment Április 26, 2007

Megmozdultam és levegőben aludtam

Nagyon sokat mesélhetnék a barcelonai utamról is, de annál fontosabb, hogy végre sikerül kommunikálnom a külvilággal: Anya is, Apa is megérzi már, ha tornászom a számomra fenntartott pociban.

A mediterán levegő határozottan jót tett, úgy érzem. Kicsi D-vitamint is kaptam végre, mert Anya nagyon élvezte a napsütést. Igaz, első két nap borús-esős időn volt, de a sok újdonság kárpótolt, éppen elegendő boldogság-hormon jutott nekem is. Sokat sétáltunk, Anya néha túlzásba is vitte, meg kellet ráncigálnom a köldökzsinórt, hogy keressen végre egy padot, és pihenjen kicsit. A legjobban a kirándulásokat élveztem, de sok új ízt és illatot is megismertem. Apa közbenjárására láthattam Kolumbusz hajójának makettjét és egy igazi, sokszázééves gályán is jártam, de az akváriumtól nem estem hasra (Anya sem, hálistennek, pedig a hangoskodó olasz gyerekek szinte elsodorták). Szó ami szó, cápát és gyilkos ráját ilyen közelről nem láttunk még. Anya kedvéért színházban is voltunk, de semmi maradandó élményt nem hoztunk haza.

A repülés miatt kicsit féltettek, pedig a babszem-doktor is megmondta szüleimnek, hogy nyugodtan utazhatnak velem… Akkor féltsenek, ha majd pilóta leszek, és én kell elirányítsak egy ilyen böhöm-nagy repülőt a világ körül! Na, de ha még nem is tudom, mi leszek, ha nagy leszek, az tény, hogy nagyon élveztem a repülést. Sajnos csak felszálláskor és leszálláskor ébredtem meg, mert éjjel utaztunk, és a levegőben aludnom kellett kicsit nekem is (ha pilóta leszek, akkor nem fogok aludni, ígérem).

PS: egy kedves olvasónk jelölt a Kolozsváron dúló bolgversenyre, sőt, a legjobban informáló blog kategóriában – a részeredmények szerint – kemény negyedik helyezést értünk el. Megtisztelő, bár őszintén szólva személyes blogot írunk (Anya szerint).

Add comment Április 23, 2007

Két nap Pesten és Budán

Nagyon jól elvoltunk, az utazás sem volt túl megerőltető. Kedd este, rögtön érkezés után elbattyogtunk a Merlin Színházba, és megnéztük a Húlyagcirkusz előadását. Nem babáknak való, de mégis jobban bírtuk, mint a kolozsvári előadást. Pedig hosszú volt, ajaj, két óra.

Másnap reggel 10-től délután 6-ig sétafikáltunk, szinte megállás nélkül. Vásároltunk kismama cuccokat és egy digitális kamerát, hogy legyen amivel fényképeződjünk. Gergely pajtással és Angélával találkoztunk, de anyaának sok ismerősével is összefutottunk, némelyikkel véletlenül. Este vidám temetés volt, anya volt munkahelyét gyászoltuk finom vacsorával.

A fáradság csak tegnap ütött ki, enyhe, de egész napos fejfájás formájában. No, de ma már minden rendben, süt a nap, este megint utazunk, ihajcsuhaj!

2 comments Április 13, 2007

első pornóképem az interneten

Tegnap voltunk babszemdoktornál. A legnagyobb hír: fiú leszek. Itt a bizonyíték is:

porno.jpg

Ha nem látjátok, mi itt a lényeg, megmutatom:

porno2.jpg

S ezen kívül is minden rendben, mindenem a helyén van, éppen egy húsz hetes pocaklakónak megfelelő méretekkel. A gyomromat nem látta a doktorbácsi, mert üres volt. Pedig nem éhezem, igazán, csak éppen rég nem nyeltem magzatvizet, amikor vizsgálgattak…

5 comments Április 6, 2007

Holmik

Tegnap anyáék beszereztek néhány holmit: bébimobilt, kengurut, babafotelt és bicikliülést. Babakocsit és mózes-kosarat is kapunk, mindkettőnek szép története van, mert sok babát láttak már. Ja, és lehet, hogy lesz igazi bölcsőm, olyan, amit ringatni lehet. Csodás lenne!

2 comments Április 5, 2007

Félidő

Ma nem érkezett meg a Babycenter-körlevel, nem tudni miért. Azt hiszem, anya beseperte párszor a kéretlen levelek közé a küldeményeiket (mert néha nagyon előnyös vásárlási lehetőségekről is tájékoztatnak, amiből persze nem kérünk, mert mi nem vagyunk amerikaiak, s ahogy a dolgokat elnézem, nem is leszünk).

No, de a robotképet letöltöttük, mert nagy nap a mai. Ha minden úgy alakul, ahogy a könyvek írják, pont 20 hetes vagyok, ami ugye a pocaklakóként eltöltött létem fele.

Van már profi búvárfelszerelésem is, a vernix caseosa nevű anyag, ami megvéd a magzatvíztől, ami hát… nem valami tiszta.

20hetes.jpg

Még valami: anyáról azt olvastuk, hogy elkezd majd horkolni. Nagyon vicces lesz, kíváncsi vagyok, apa észreveszi-e. Én már meghallom, ha ilyesmi történik. Anya szívverését is hallom, meg mindenféle hangokat, de még semmire sem reagáltam annyira hevesen, hogy szüleim végre egyértelműen tudják: megmozdultam.

Add comment Április 4, 2007


Archívum

Top Posts

Blog Stats

angol oldalak

üzlet, de hasznos is

babanaplók

babás linkek

blogrings

ego

Egy tisztább városért

román oldalak