Archive for 2007. február
Szőrmók
A BabyCenter szerint akkora vagyok, mint egy citrom, minden testrészem kialakult, és lanugo-nak nevezett szőrzet borít. De a legfontosabb: túl vagyunk a terhesség első, kritikusabb harmadán, ezért mérföldkő a mai születésnapom.
Talán a nemem is meg tudják állapítani. Ha anyáéknak lesz idejük jövő héten, lehet mégis elmegyünk a fényképészdoktorbácsihoz. De ahogy elnézem a költözési előkészületeket, erre minimális az esély…

Apa szerint már kilátszom anya pocijából. Az esküvői képeken is látszom egyesek szerint. Nem tudom. Nekem mindegy.
Gólyahír II.
Az éjjel fél 2-kor megszületet egyik legközelebbi pajtásom, Dorottya, Orsi és István kislánya.
Még egy Várandós Klubbeli pajtásunk tegnap született: Lehel, aki édesanyjával, Mónikával együtt Kingával és Gergely fiával egy szalonban vannak. Remélem nekünk is lesz szerencsénk Diával vagy Évivel egy kórteremben tölteni a szülészeti napokat…
4 comments február 21, 2007
Gólyahír I.
Először is a legnagyobb hír: anya és apa összeházasodtak, nagy buli volt. Képzeljétek, én is ki kellett bírjam hajnali fél 5-ig. Kicsit nehéz volt, mert az első éjszakázásom. Nem is tudom, a sok buta felnőtt miért szereti a hajnalig tartó mulatozást.
Sok pajtás jött világra az elmúlt napokban. Először Gergely, Angéla és Koncz kisfia, Budapesten. Másnap született Orsolya, Ildikó és István kislánya – Brassóban. Mindkettőt császármetszéssel segítették világra. Gergely rossz felé fordította arcocskáját, mikor végre beállt a feje a szűlőcsatornába, Orsolya pedig születés előtt egy héttel hátat fordított a világnak.
Szombaton hajnalban Katika barátnőm unokaöccse, Zsombor jött világra Győrben. Szülei: Krisztina és Hunor. Tegnap pedig várandós klubbeli ismerősünk, Kinga kisfia, Gergely látott napvilágot Kolozsváron. Nagyon sokan szülttek aznap, nem volt hely a szűlészeten, így Kinga csak ma költözhet be valamelyik szalonba és a babapajtást is csak ma kaphatja maga mellé. Hát ez a helyzet…
Add comment február 20, 2007
ide süssetek!
akkorát nőttem, hogy csuda. robotképet mutatok ma is, 13 hetes születésnapomon, és úgy érzem, ez már hasonlít rám.

Sajnos élethűbb, 3D-s képet nem hiszem, hogy mutatok egyhamar, mert amint kiderült, kicsit borsós ára van.
Tudnivalók: akkora vagyok, mint egy barack, van már ujjlenyomatom, nyelem a magzatvizet és néha bepisikálok…
3 comments február 14, 2007
cím nélkül
túl vagyunk az első félévi vizsgákon anya doktoriján. sajnos halasztani is kellett kettőt, de nincs gond…
ma a fogorvos néni is vizitelt. ezután kéthavonta megyünk majd, ezt írják elő a könyvek.
Add comment február 12, 2007
Szülésre felkészítő tanfolyam
Az Interneten ilyen is van. Magyarországi kórházi állapotok, de egy-egy részlet minket is érint: fürdetés, pelenkázás stb. Tanuljatok, anyukák!
Add comment február 8, 2007
első fotóm

Apa az ultrahang képernyőjét örökítette meg. Alig egy órája.
A doktor bácsi szerint rendben “alakulok”. A nyakredőmet mérte meg és az orrcsontot, ebből tudja, hogy nem leszek Down-kóros.
1 comment február 1, 2007
Várandós klub
Már voltunk kétszer. Anyának hasznos, mert több tapasztalt anyuka van már a klubban, akiktől lehet tanulni. A meghivottak is érdekes témákról beszélnek, ma például az apás szülésről lesz szó. Sajnos erről lemaradunk, mert kell menni doktorbácsihoz, este 7-től pedig Cabaret-előadásra.
Felpörgött az alíg pár napos levelezőlista is. Ma például négy (vagy öt?) levélből összeállt a a szülészeti túlélőcsomag tartalma. Idelinkelem, háthavalakinek hasznos lesz: tulelocsomag.doc
Add comment február 1, 2007
